headerphoto

Orvosunk, dr. Bánfalvi Péter bemutatása:

  1972-ben születtem Budapesten. Jelenleg Móron élek, két fiú és egy dr. Bánfalvi Péterlány édesapja vagyok.
1998-ban diplomáztam a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, Budapesten. Utána Tatabányára költöztem, ahol az Szt. Borbála Kórház Sebészeti Osztályán dolgoztam öt évig. Itt tanultam meg a sebészet alapjait, emellett a kórház Proktológiai Szakrendelését már azzal a céllal látogattam, hogy a proktológiában nagy jártasságot szerezzek. Itt egy ideig a rektoszkópiás szűrővizsgálatokat is én végeztem.
2003-tól a Móri Kórház Sebészeti Osztályán és Szakrendelésén dolgoztam az osztály megszűnéséig. 2004-ben tettem le a sebészeti szakvizsgát kiválóan megfelelt eredménnyel. Munkám, szaktudásom elismeréseként 2007-ben adjunktusi kinevezésben részesítettek.
Proktológiai magánrendelést 2006-tól folytatok. A szakrendelés célja, hogy a páciens végbél-megbetegedését járóbeteg-szakellátáson belül, a lehető legkisebb megterhelést okozva gyógyítsuk meg, saját célommal egyezik, nagy felelősséggel járó és sokszor igazi kihívást jelentő munka a számomra. Ennek a kihívásnak az állandó önképzéssel, a gyógyítás egyénre szabott, állandóan tökéletesedő módszereivel igyekszem megfelelni.
2008-ban indítottam az országban egyedüli módon, végbélbetegségekkel kapcsolatos orvosi felvilágosító blog oldalamat, amelynek rendszeres bejegyzéseit havonta többezren olvassák. Célom ezzel a hazánkban általánosan tapasztalt, sajnálatosan igen alacsony szintű egészségkultúra fejlesztése, melyre meglepően nagy igény mutatkozik.
Várom magánrendelésemen, forduljon hozzám bizalommal!

Diszkrét, megnyugtató körülmények között várom proktológiai magánrendelésemen Székesfehérváron és Budapesten>>

 

Hírlevél feliratkozás

Szakrendelésünk

A talált betegségek gyógyítása a páciens állapotához, életviteléhez, körülményeihez igazodik, ezért kezelési javaslatunk minden esetben személyre szabott, egyedi.
Hivatásunk, hogy a különböző végbélbetegségekben szenvedők lehető legnagyobb hányadát egyszerűbb, kíméletesebb módon, de hatékonyan gyógyítsuk meg anélkül, hogy ehhez kórházi befekvés, a munkából és a megszokott életvitelből való kiesés váljék szükségessé. Műtétet csak igen ritkán, a legszükségesebb esetekben javasolunk és a lehető legkevesebb szövetroncsolással végzünk. Sem a betegek rendszeres fél-egyévente történő kúpokkal való ellátása, sem a kórházi műtőbe csábítása nem célunk. Tovább>>

A proktológiai vizsgálat

A proktológiai vizsgálathoz a legkevésbé kellemetlen és a szemérmet legkevésbé bántó testhelyzet a bal oldalfekvés a hashoz felhúzott térdekkel. Nagyon fontos, a vizsgálatot és a kezelést nagyban segíti a testi-lelki ellazulás. Ebben sokat segít a nyugodt környezet, a vizsgáló türelme és megnyugtató viselkedése. Tovább>>